2010. január 17., vasárnap

Háború a nemzet ellen I-IV. dokumentumfilm

Jelenczki István új dokumentumfilmje azt a történelmi folyamatot mutatja be, ahogyan a belső és külső hatalmi erők felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és átjátsszák mindazt az örökölt és megtermelt tulajdont, amit őseink évszázadokon át létrehoztak.

"Az előadás kezdete előtt félórával emberek hosszú sora kígyózott a pénztáraknál. Minden jegy elkelt. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a szervezők nézőtéri pótszékeket helyeztek el. A mű hossza (5,3 óra) indokolttá teszi a részekre tagolást. A néző észre sem veszi az idő múlását, hiszen annyira leköti a filmben elhangzó információ halmaz. Összeesküvés elmélet áldozatai lettünk? A választ a filmből kapjuk meg.

Csodálatos képsor a kezdet, amelyet Benkő Ágnes, Benkő Dóra Rózsa, Raksányi Boglárka varázslatos hangja koronáz meg. Majd egy keményebb hangzás töri meg az angyali énekszót. Azé a gépezeté, amelyik a belső és külső hatalmi erők nyomására számolta fel a nemzeti vagyont, átjátszották és játsszák át mindazt az örökölt és megtermelt felbecsülhetetlen tulajdont, amit őseink évszázadokon át, nagyszüleink, szüleink és mi magunk létrehoztunk. Cselekményét azon történeti dokumentumképek adják, amelyek által betekinthetést kapunk a rendszerváltásból hasznot húzó politikai elit nem éppen patyolat tiszta módszereibe. Tényfeltáró történeti dokumentum ez az utókornak. Súlyos témája nemcsak kór- de kártörténet is. Elszenvedője a magyar társadalom. Azok az emberek, akiknek az elmúlt évtizedekben sem beleszólása, sem pedig sejtése nem volt a háttérben zajló alkukról. Szereplői szakemberek, jogászok, közgazdászok, professzorok, történészek, közéleti személyiségek. Azok, akik az adott pillanatban talán fel sem fogták azt, hogy egy felszámoló gépezetnek akaratlanul is csavarjai lettek. Az elhallgatott igazságok felszínre kerülésével a nézőtéren feszültség érzékelhető, ami hol füttyszóban, hol pedig tapsviharban nyilvánul meg. Mindkét előadás végén vastapssal köszöntik a szerzőket és a jelenlévő szereplőket. Bombasiker!

A filmet ajánlom azoknak, akik nemzetünk jelenéért, jövőjéért aggódnak és más kontextusból kívánják szemlélni a múltjukat. A film részei egymáshoz szervesen kapcsolódnak, ezért komplexen érdemes megtekinteni." - Polgárinfo

1 rész - A háború megváltozott természete 
2 rész - Diktatúrából diktatúrába 
3 rész - Az ország felszámolása 
4 rész - Megtartó üzenet

2 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy feltetted. Ilyen filmekből kellene többet forgassanak, hogy fény derüljön az igazságra, a piszkos mutyizásokra, hiszen az elszámoltatáshoz elengedhetetlen lesz majd.

    VálaszTörlés
  2. Ha nem akadályozná meg a hatalom. Csoda, hogy ez megjelenhetett és ment/megy a mozikban. Valami oka van ennek is, az biztos.

    VálaszTörlés