2010. január 10., vasárnap

Első bejegyzés

Üdv minden Igazságkeresőnek!


Most indítottam saját blogomat, melynek ötlete rég megfogalmazódott bennem, de ma került megvalósításra. Célom, hogy olyan bejegyzéseket tegyek közzé, melyek közelebb viszik az embereket a világunk és az igazság megértéséhez!

Ki lesz itt  mindenféle téma tárgyalva kezdve a politikától, gazdaságtól, az ezotérián át a  földönkívüliekig, a magyarság mai helyzetén és történelmén keresztül a vallásokig és nem hagyom kritika nélkül a mai oktatást sem, amelyen én is keresztülestem, illetve részese vagyok.

Lesznek személyesebb bejegyzések, bemásolt írások, könyvajánlók, filmajánlók, kritikák.

Rólam egy pár szó: magyar egyetemista vagyok, aki szenved a közgazdaság szakja alatt és látja, hogy itt valami nincs rendjén, ezért el kezdett kérdezni, keresni és talált, sok mindent. Lássuk, mik is azok.


Búcsúzóul egy verssel zárnám. Jó böngészést és olvasást kívánok mindenkinek, kalandra fel!


Ismerd meg az igazságot 
s az igazság felszabadít


Mily keveset tudunk az örökkévalóság arányairól.
Hogy merjük kétségbe vonni hatalmát s hatalmasságát
ily mérvű bölcsességnek és teremtésnek.
Milliónyi világ létezhet a mennyekben… túl a miénken.
Mindükön élőlények, kik égre emelt szemmel
ámulnak a határtalan mindenségen.
Lehet, hogy ők is úgy vélik, nem létezik más értelem…
rajtuk kívül.
De tán ők nem osztják az emberi faj dölyfét.
Tán bírnak oly értelemmel, hogy felismerjék,
minden lehetséges az örökkévalóság mérhetetlenségében.

Elképzelhető, hogy a mi Földünket 
– mely csak kis porszem az Univerzum léptékéhez mérve –
más életformák nemcsak látogatják,
de uralják is.
Ne engedjük, hogy önteltségünk elvakítsa szemünk,
hogy tudni véljük: mi lehet s mi nem.
Mert gyermekek vagyunk még teremtésünk hajnalán,
s az univerzum az iskolánk,
s minden képzetünket felülmúló értelem várja,
hogy merítsünk belőle … midőn befogadni megérettünk reá.

Keress, s a csodák, miket eljőni látsz 
fellebbentik a fátylat világod igaz természetéről. 
Elbűvöl majd eredeted igazsága.
Ennek gyönyörűsége meghaladja hited és értelmed.
És kozmikus valóságod végtelen mélysége
örökséged részeként veled marad majd
a ködbe vesző örökkévalóságon át.

A megértés békéje a teremtés gyönyörűsége.
A szavak kimondattanak.
S a szellem benned megingathatatlanul tudja,
Hogy otthona az örökkévalóság
s a lényeg a lét, mely halhatatlan…
s a lényeg a lét, mely halhatatlan…

Tony Dodd


Tana-Tén




2 megjegyzés:

  1. És ott bújik elibéd hol nem várod
    Járom iga nem szavad léptek zajában
    Magadra ismersz ő én lennék:

    VálaszTörlés
  2. Szevasz Ionon,
    Isten hozott a blogomon.

    VálaszTörlés