2010. május 16., vasárnap

A globális felmelegedésről

A globális felmelegedésről – a Plejád kollektíva üzenete a 9. dimenzióból – Wendy Kennedy közvetítésében

"Üdvözlünk Benneteket kedveseink, örülünk, hogy ismét lehetőségünk van veletek beszélni.

A "globális felmelegedésről” már vagy 25-30 éve tárgyalnak, mivel tanúi voltatok az időjárási mintákban bekövetkezett változásnak, a bolygó klímájában a hőmérsékleti minták változásának. De azt állítani, hogy erről kizárólag az emberi széndioxid fogyasztás tehet, téves dolog. Helytelen következtetés. „A globális felmelegedés” az egyik legnagyobb illúzió, az egyik legnagyobb hazugság, amelyet mostanában elterjesztettek. Azok számára, akik még nem ismerik a mi kommunikációnkat, az elejéről kezdjük a témánkat.

A Föld elkezdte az átalakulását, az átmenetét a 3. dimenzióból a 4-be, hogy onnan az 5-be juthasson. A negyedik dimenzió leginkább egy átmeneti dimenzió az emberek számára és a Föld számára is, ahol az új magasabb frekvenciákhoz alkalmazkodni tudnak. Nem számít szokatlan dolognak egy bolygó esetében, ha felemelkedik. Ahogy az emberek is felismerik, hogy megtanultak mindent egy tapasztalatból, és tovább kell lépniük, így van ez az égitestek esetében is. Ám az már igenis szokatlannak számít, hogy a Föld nevű égitest a lakóival együtt éli majd át az átalakulást. Ahogy azt mindig is mondtuk, nem tudjuk, hogy pontosan miként fog ez lejátszódni, hiszen erre nem volt még példa. Az érzelmi testeteket magatokkal viszitek a harmadikból a negyedik dimenzióba, és ezzel együtt az összes feltisztításra és megoldásra váró kérdéseteket és gondotokat is. Nagy izgalommal figyeljük, miként boldogultok majd ezzel a kihívással.

A klímaváltozások egyáltalán nem oly szokatlanok, egy átmenetben lévő bolygó esetében. Miközben zajlik az átalakulás, a bolygó utasításokat kap a központi csillagjától. Mindegyik csillag úgy működik, mint egy metronóm, megadván a ritmust és az ütemet az égitestek számára, ahogy azok a nagy fejlődési ciklusaikat járják. Ám a Nap maga is rengeteg változáson megy keresztül, ő is arra készül, hogy a frekvenciáját megemelje. És köszönhetően a kaotikus áramlásnak, melyet az új frekvenciák beáradása okoz, a régi minták távozásával párhuzamosan, keletkezik egy energia leadás, kilövellés. Minél több energiát ad le a Nap, annál több meleg irányul a Földre, ami aztán persze kihat annak egyensúlyára. Ebből kifolyólag emelkedik általános mértékben a hőmérséklet. Ez pedig egy jel a Föld Anyának, hogy ideje továbblépni.

Miközben azt mondjuk Nektek, hogy sok változás a megnövekedett naptevékenységgel van összefüggésben, kérjük tudatosítsátok, hogy nem ez az egyedüli ok. Számtalan kísérletet végeztek a kormányaitok, amelyek nagy egyensúlytalanságokat okoztak, amelyekre válaszul a Föld anya drámai eseményekkel próbálta meg helyreállítani a kibillent egyensúlyt. A mi nézőpontunkból ezekre a kísérletekre is úgy tekintünk, mint a tanulási folyamat részeire, amelynek révén a Föld és lakói lehetőséget kapnak a fejlődésre. Az alapok mindennemű változásával és fejlődésével lehetőséget kaptok a régi elengedésére és az új építésére.

Ahogy azt már korábban mondtuk nektek, vannak olyan lények, akik nagyon sok világszintű eseményt manipulálnak, hogy azok révén a saját céljaikat támogassák. Az Anunnakikról beszélünk. Azoknak, akik nem ismerik az Annunakit, úgy mondanánk, hogy nekik is szerepük van a Föld felemelkedési folyamatában. Ők a legsötétebb szerepet vették magukra, és ti beleegyeztetek abba, hogy segítsetek nekik a forrásba visszatalálniuk. Nem áll szándékunkban félelmet kelteni bennetek, csak szeretnénk, ha ráébrednétek arra a játékra, amelyet játszotok, amelynek létezésének nem vagytok tudatában. Mert ha már megismeritek a játékot ,és megértitek annak szabályait, egy kicsit élvezhetitek is azt.

Mint minden játékban, amelyet az Anunnakik játszanak egy nagyon keskeny határvonalon haladnak, miközben hirdetik a „Globális Felmelegedést” azt is szajkózzák, hogy fontos a számotokra, hogy jobban odafigyeljetek a Földdel való kapcsolatotokra. Erre támaszkodva olyan megoldásokkal jönnek elő, amelyek nem kapcsolnak újra össze benneteket a bolygóval, energetikailag. Az ő megoldásaik a ti félelmeitekre épülnek, és azzal a hamis képzettel táplálnak benneteket, hogy valamit tesztek az ügyért. Erre egy tökéletes példa lenne a foszforeszkáló fénygömbök összetömörítése. A foszforeszkáló fény nagyon megterheli az emberi testet, a magasabb szintű agyi funkcióitokat befolyásolja. A fény bomlasztó hullámai nincs harmóniában a testeitek frekvenciáival és a központi idegrendszerben is bomlást idéz elő, tiszta idegi működéseket meggátolva. Miközben úgy mutatják be nektek , mint egy megoldást a Globális felmelegedésre, képesek a saját céljaikat támogatni általa, vagyis bomlasztják a forrással és a bolygóval való kapcsolatotokat.

Jelenleg úgy észlelitek, hogy egy hiányon alapuló valóságban léteztek, ez a gondolatminta ismétli önmagát folyamatosan. Szeretnénk, ha tudatosítanátok ezt magatokban. Szeretnénk, ha megismernétek ezeket a mintákat, amelyeket nagy robajjal adnak elő nektek, egészen addig, amíg átlátszóvá nem válnak. A végső cél a globális felmelegedéssel kapcsolatban az, csakúgy, mint a széndioxid szintjének csökkentésével az, hogy a nukleáris programjaitokat kiterjeszthessék, hogy még több nukleáris reaktort építhessenek, amelyet egy alternatív energiaforrásnak maszkíroznak majd. Ezt a célt fogják majd hajtani. Szeretnénk, ha tudatosítanátok ezt, mert nem a nukleáris reakciókban rejlik a válasz. Minden olyan világ, amely valaha ezt használta, úgy ítélte meg, hogy működése destruktív. Ennek a technológiának a használata, és ismerete a három dimenzióban nem egészséges, nincs harmóniában az emberi fajjal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése